Szabadfogású Számítógép

Verseny 19 év alatti fiataloknak a C3 Alapítvány szervezésében

Szabadfogású Számítógép

Ambrus Dobai Arianna (18)
Tănase Renáta (18)

Oktató gitár

A két erdélyi lány pályamunkája mindent tartalmaz, ami a Szabadfogású Számítógép szellemiségét idézi - ötletes, friss és kreatív, egy, a való életben is megjelenő igényre ad választ.
Versenyzőink egy akusztikus gitárt módosítottak házi barkácseszközökkel úgy, hogy a fogások és a pengetések helyein egy-egy LED izzó kommunikálja a tanuló felé az aktuális ütemre eső mozdulatokat. Az ezt megvalósító hardvert ugyanakkor megfelelő tartalommal is feltöltötték alkotóik - a vezérlőszoftvert oktatást segítő instrukciókkal, ill. internetről letölthető kották (ún. tabok) beolvasásának képességével is felruházták.
Az alkotók jó érzékkel integrálják a rendelkezésre álló eszközöket a fizikai valóságban zajló tanulási folyamatba, a mögöttes technológia nem vonja el a figyelmet, hanem aktívan segíti a cselekvést. A zsűri a muzikális képességek fejlesztésére megalkotott újszerű eszköz készítőit bátorítani kívánja alkotásuk további finomítására, integrálására.