A zsűrielnök értékelése

A rendszerváltás idején, a szabad kezdeményezéseket újra indító hálózat és ösztönzője, a Nyílt Társadalom Alapítványa voltak a nagyszülői ennek a fiatal társadalom szabad, kreatív kezdeményezéseire nyitott intézményének, a C3-nak majd a C3 a szülője a ma másodszor eredményhirdetéshez érkezett versenynek. Ehhez csatlakoztak azok a vállalalatok, amelyek magukat egy jövőteremtés vállalkozásainak is tartják. El kell ezt mondanunk azoknak a fiataloknak, akik tehetségükkel a Vásárhelyi Miklós, Soros György és társaik által elindított történelmi változás továbbvivői, e friss század ellentmondásos vonulatainak alakítói, érzéseinek, törekvéseinek képi, zenei megszólaltatói, valamennyi emberi tevékenységünk valamilyen módon közvetlen, vagy közvetett programozói, azaz környezet- és eszközformálói lesznek.

Ezt a felelősséget érezte a zsűri a válogatás munkájában, ez az öröm járt át bennünket akkor, amikor olyan pályázatra találtunk, amelyekben e gondolatoknak akár ígéretes csiráit is véltük felfedezni és ez keserített el bennünket, amikor az elcsépelt reklámfogások, agyonrágott sablonok, olcsó másolatok, primitiv, agresszív szenvedélyek eluralkodását kellett regisztrálnunk alkotásra képes, okos fiatalok munkáiban is.

A szabad kezdeményezések nyitott társadalma olyan új nemzedékből jön létre, amely a technika valóban csodálatos és napról-napra gazdagodó, változó világát „az adott világ varázsainak mérnöke”-ként érzi elhivatottságnak. Az információs társadalomban, a multimédia korábban csak fantáziában létező birodalmában ezt az emberi tartalmat keressük, ennek az újnak a kibontakozását. A József Attila-i sorok mai igazát. Azt az új tartalmat, amely szabaddá teszi az embert, hogy életében az emberi tartalmat kereshesse és művelhesse.

- Ezt teszik a kor merész építészei és ezért díjaztunk egy önálló számítógépes épitészeti alkotást;
- a kor szánalmas sablonjainak irónikus leleplezését kerestük, ezért díjaztunk ilyen animációs és karikatúra-változatokat;
- a színek és formák mesévé virágzó ujjongásást kerestük és ezért emeltünk ki ilyet igérő gyermekrajzot;
- a gondolkodás finom új csavarjait kerestük, ezért díjaztunk újfajta, az ezerszer lejátszottól eltérő logikájú és szellemesen megjelenített játékokat, kerestük azokat a - műveket, amelyek az új technikákat új módon alkalmazták, korábban drága, csak erős vállalatok számára megnyílt lehetőségeket a házi számítógép lehetőségei felé nyitották;
- megörültünk, találkozva azzal a fiatallal, aki elgondolkodott a mozgás modellezésének minden változást érthetőbbé tevő számitógépes grafikáján,
- azoknak, akik a maguk iskolai, otthoni munkájukat rendszerbe foglaló, színvonalasabbá, szerethetővé tevő, segítő programokat készítettek,
- még inkább azoknak, akik a tűnő mesterségek mai tanulságait úgy tártánk elénk, hogy a megőrzésből a ma és holnap legalább ennyire fontos munkaminőségét, egyedi kézműves technikákat mutattak fel.

A díjazott pályaművek felsorolása, egyedi értékelésük most külön történik, itt azokra az értékekre kivántam felhívni a figyelmet, amit ez a kitűnő, sok egymást tisztelő és megértő, különböző értékszempontokat is képviselő zsűri az Alapító Atyák szellemében és a korhoz, misszióhoz illeszkedő megfontolásokkal magáévá tett és amelyeket a következő évben még határozottabban kivánunk érvényesíteni.

Köszönjük a gyerekeknek a bíztatást:
Vámos Tibor, a zsűri elnöke

2004. december 3.

 

Reload-X:
Szűcs Gábor, Szűcs Péter
Matrix Reproductio

Kocsis Zsolt:
Digitális iskolatáska

Incze Attila:
RavaszNégyzet

Bándi Gábor:
Winter-Reaper

Ébert Dávid:
Shutdown Monster

Miklós Gábor:
Bubble Puzzle

Leskó Róbert:
Gyümölcsbirkózás

Pőcze Bence:
Gerbera Studio Weblap

Dankházi András:
zöldséges 2.

Wagner Bálint:
Delfin és barátai

Godó Ákos:
Szuper-Pipi legújabb kalandjai

Ócsvári Ádám:
Egy kerületi pont mozgása

Balló György:
Budapest tömegközlekedése

Bálint Ábel:
ArchitectFuture

Májraszaft:
Ureczky Bálint, Biró Gergely, Szabad Árpád
Csigaminátor: a gyilkos éticsigák lázadása

Simon András:
PHPcrypt

Tscherne Klári:
értelmetlenizéamivelnemtom- mérindulokezenaversenyen, úgysenyerek, delegalábbörülhetekafejemnek

Horváth Gábor:
Teszt

Keszi Attila:
WebSite Downloader for Windows

Révaisokk:
Glázer Ádám, Pusztai Péter, Buga Dániel
A SZUPERSTÁB

Solymosi Ákos:
GreenDayAmericanIdiot - reCLIP

Párkányi Péter:
Journal 0.1

Horváth Viktor:
Észkerék Online

Kovács Marcell:
12b osztály weboldala

GFS & Net-Worx Webdesign:
Pórfy Péter, Gyenes Gábor
Internetes Alkoholista játék

Csordás Róbert:
X Calc

Papp Zsolt:
Barangolás

Baumann Csaba:
Ténykép-Fénykép

SilverTitan:
Hujber András, Leszkovics Gergely. Varga Bence
Wizards 2

Modern Dancer HUN-001:
Lágler Gergely, Zátonyi Dániel
Modern Dancer HUN-001

Simon Sándor:
Fórizs András portfóliója

attic@:
Nemes Gáspár, Báró Gyula, Major Sándor, Salat Imola, Csetri Barna, Rákosi Tímea, Szabó Andrea
Tetőfedők - Roofers

 

Vámos Tibor zsűrielnök értékelése

 


 

Támogatók:
IHM IBM axelero Rt. Szerencsejáték Rt. Ricoh Hungary Est Media Saatchi & Saatchi Hadrianus Computers IDG Hungary egyszervolt.hu Millenáris Kht.