A 2015-ös verseny díjazottjai

VERSENY NEVEZÉS ZSŰRI KORÁBBI VERSENYEK KIÁLLÍTÁS GYIK SAJTÓ TÁMOGATÓK

A VERSENYRŐL

Idén a 13 szerencseszám lesz, mivel tizenharmadik alkalommal, mutathatjuk meg a nagyvilágnak, mire képesek a számítógépet kedvelő, használó, kísérletező fiatalok- ezúttal az Új Budapest Galériában, a Bálna Budapestben. Idén is várjuk a tizenkilenc évesnél fiatalabbak alkotásait, hogy a verseny keretében díjazhassunk újabb kivételes alkotásokat, mint a pókerező robot vagy a számítógép vezérelte RC autó. Alapozd meg a jövőd velünk, legyél idén te az, aki nálunk debütál a jövő legmenőbb közösségi portáljával, vagy legyen a te ötletedből a következő Időkép projekt, ami szintén díjazott volt nálunk, ma pedig az ország leglátogatottabb honlapja. <19!

Szeretsz bütykölgetni? Számítógéppel teszed?
Nevezz a <19 Szabadfogású Számítógép Versenyre október 26-ig és mutasd meg mire vagy képes!

Versenyünkre bármivel jelentkezhetsz, ami digitális eszközzel készült:
lehet az infografika, animáció, rajz, zene, játék, honlap, portál, kiegészítő alkalmazás, adatvizualizáció, mobilkommunikációs fejlesztés, robot, saját készítésű szoftver vagy hardver, illetve bármilyen egyéb informatikai megoldás. A legfontosabb a kreativitás és az, hogy élvezd, amit csinálsz!

Mit gondolsz a jövőről? Volt probléma, amire számítógéppel találtál megoldást? Kódolsz, remixelsz, ötletelsz és meg is valósítod? Mutasd meg a világnak!

Küldd el nekünk azt a munkádat, amit a legérdekesebbnek tartasz, és azt is, amit mások tartanak annak. Egy versenyző több pályaművel is pályázhat versenyünkön. Jelentkezhetsz egyénileg, vagy akár csapatban is, ha nem töltötted még be a 19. évedet! Nevezhetsz Magyarországról és a határon túlról is!

A nyertes pályaműveket értékes díjakkal honoráljuk, de ez még mindig nem minden: a verseny nyertesei közül választjuk ki azokat a szerencséseket, akik elutazhatnak partnereinkhez (Ausztriába, Németországba, Svájcba) és ott is bemutathatják műveiket, részt vehetnek az ottani nemzetközi workshopokon.

A pályamunkák feltöltésének határideje:
2015. október 26., hétfő, éjfél

Kövess minket Facebookon,
hogy mindig értesülj a legfrissebb információkról és hírekről!

Töltsd le a verseny idei plakátját
és tedd ki az iskoládban.
Segíts minket, hogy a verseny híre minél több pályázóhoz eljuthasson!

További kérdésed van? Írj nekünk!
verseny@c3.hu

Szervező:
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
1022 Budapest, Szpáhi utca 20.
www.c3.hu | info@c3.hu

A verseny hivatalos, letölthetõ versenykiírása:

IDŐZÍTÉS

A nevezés kezdete:
2015. szeptember 3., csütörtök

A nevezés és a pályamunkák postára adásának
és feltöltésének határideje:

2015. október 26., hétfő

Workshopok:
2015. december 5., szombat

Díjkiosztó ünnepség:
2015. december 5., szombat

Kiállítás a verseny győztes pályaművekből
az Új Budapest Galériában, a Bálna Budapestben:

2015. december 5-13.

DÍJAK

A verseny legjobbjait értékes díjakkal jutalmazza a zsűri. Ahogy minden évben, idén is abban a szellemben alakítjuk a nyeremények listáját, hogy amit adunk, valóban hasznos és használható legyen a díjazottak számára. Az elmúlt években ezért nagyon sokféle díjat adtunk, a GoPro kameráktól a notebookokon át egészen az ösztöndíjakig. És persze mint minden évben, most is jár az összes pályázónak az idei, egyedi tervezésű versenyes póló!

A tavalyi, 2014-es <19 Szabadfogású Számítógép verseny három díjazottjának hamarosan lehetősége lesz arra, hogy 2015-ben elutazzon partnereink versenyére, fesztiváljára - Zürichbe, Drezdába vagy Linzbe -, ahol bemutathatják nyertes alkotásukat. Ha bekerülsz a nyertesek közé, jövőre te lehetsz az egyik szerencsés utazó!

A részvétel a fontos, nem a díj, de azért lehet nyerni is, mert ez egy igazi verseny!

NEVEZÉS

Bejelentkezés és regisztráció




Nincs felhasználóneved?

Ahhoz, hogy alkotásoddal elindulhass a Szabadfogású Számítógép versenyen, nevezned kell. Ezt legegyszerűbben itt, a verseny honlapján teheted meg.

A regisztráció és a bejelentkezés után létrehozhatod és elküldheted személyes adatlapodat, amit egyből ki is nyomtathatsz, hogy aláírva és címünkre postázva megerősítsd nevezésedet.
Enélkül nem érvényes a nevezésed!

Ugyanitt kell feltöltened a pályaművedet is a verseny oldalára! Ha azonban pályaműved - mérete vagy jellege miatt - nem alkalmas a netes feltöltésre, jelezd ezt az online nevezésedben, és alkotásodat vagy az adathordozót, az aláírt jelentkezési lappal együtt juttasd el címünkre postai úton vagy személyesen:

C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
1022 Budapest, Szpáhi utca 20.
A küldeményre írd rá: <19 Szabadfogású Számítógép verseny

A pályamunkák feltöltésének határideje: 2015. október 26., hétfő, éjfél

A nevezés menete röviden:

  1. regisztráció
  2. bejelentkezés
  3. személyes adatok rögzítése
  4. nevezési lap létrehozása
  5. nevezési lap lezárása
  6. pályamű feltöltése vagy az adathordozó elkészítése
  7. nevezési lap nyomtatása
  8. aláírás, postára adás

Sikeres nevezésedről e-mailben értesítünk, ezért figyelj oda, hogy e-mail címedet pontosan add meg.

Kérdésed van? verseny@c3.hu

ZSŰRI

Szegedy-Maszák Zoltán
képzőművész, egyetemi tanár, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Liszka Tamás
Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál igazgatója, Budapesti Metropolitan Főiskola Médiaművészeti Intézet vezetője

Szikra Renáta
művészettörténész, az Artmagazin szerkesztője

Sztojánovits Andrea
vj, médiaművész

dr. Illés Anikó
egyetemi docens , MOME Pedagógia és Pszichológia Intézeti Tanszék

Szente-Varga Bálint
az Időkép alapítója, a 2005-ös verseny díjazott versenyzője

Békefi Gábor
informatikus pedagógus, igazgató, Kempelen Farkas Gimnázium

KORÁBBI VERSENYEK

2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003

KORÁBBI NYERTESEK

2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003

KIÁLLÍTÁS

A díjazott pályaművekből ebben az évben is izgalmas kiállítást rendezünk, melynek ezúttal az Új Budapest Galéria ad helyet a Bálna Budapest épületében. A kiállításhoz kapcsolódó workshopokon minden pályázó részt vehet, azonban a csoportok létszáma korlátozott, ezért jelentkezz időben! Ahogy mindig, a nyertes alkotások bemutatásának technikai hátterét, installációját - támogatóink segítségével - munkatársaink biztosítják.

A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ együttműködő partnerei a <19 Szabadfogású Számítógép verseny keretében a német MB21 (Medienkulturzentrum), az osztrák U19 – Create Your World (Ars Electronica), valamint a svájci bugnplay.ch (Migros-Kulturprozent).

Együttműködéseink fő célkitűzése, hogy a <19 Szabadfogású Számítógép verseny díjazottjai minél több fórumon bemutatkozhassanak, országosan és az ország határain túl is. Ezért a nyertesek közül páran a díjak mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy műveiket bemutathassák nemzetközi partnereink hasonló rendezvényein, miközben részt vehetnek olyan eseményeken, - és a hozzájuk kapcsolódó workshopokon -, mint például a linzi Ars Electronica, ami az új média művészet legrégebbi, legnagyobb és legrangosabb európai fesztiválja.

A magyarországi eseményen a hazai pályamunkák mellett nemzetközi partnereink díjazottjai is megjelennek!

WORKSHOPOK

Idén is 3 féle workshopot szerveztünk Nektek, amelyek 2015. december 5-én, a díjkiosztó napján lesznek. A workshopok 10 órától kezdődnek, ha bármelyik felkeltette az érdeklődésed, jelentkezz e-mailben a verseny@c3.hu címen! Küldd el a neved, telefonszámod, korod és az nevezd meg általad választott workshopot!
Helyszín: Új Budapest Galéria, Bálna Budapest
1093 Budapest, Fővám tér 11-12,
Időpont: 2015. december 5., szombat délelőtt 10-től-1 óráig

Válassz az alábbi workshopok közül, és jelentkezz!

1. Nézz körül a világomban! – Kísérletezés Oculus Rifttel

Vezeti: Liszka Tamás

Az internet arra ad lehetőséget, hogy szabadon körülnézzünk a világban. Itt az ideje, hogy megtanítsuk az internetet arra is, hogy a mi világunkban nézzen körül.

Oculus Rift
Oculus Rift

A kreatív műhelymunka során a résztvevők egy új, kísérleti eljárás segítségével szubjektív panorámaképeket készítenek, más szóval ablakot nyitnak a saját világukra. Felfedezhetővé, átélhetővé és megoszthatóvá teszik látásmódjukat és környezetüket – 360 fokban. Mindezt egy Oculus Rift segítségével valósíthatják meg!

A műhelymunkában való részvételhez semmilyen hozott eszköz vagy előzetes technikai ismeret nem szükséges.

Résztvevők száma: 8fő

2. Ledvezérlés workshop

Vezeti: Sztojánovits Andrea és Nagy Tamás

A workshop alkalmával ezt a magyar fejlesztésű szoftvert mutatunk be: és egy előre elkészített ledes tárgy vezérlését tanuljuk meg.

Ledvezérlés
Ledvezérlés

A workshop alkalmával a Vezér szoftveren keresztül ismertetjük a fényvezérlést, különféle protokollokat (MIDI, DMX, OSC), eljárásokat. A Vezér egy olyan szoftver, melynek segítségével valós idejű videó szoftvereket, fényegységeket kontrollálhatunk. A gyakorlati részben elkészítjük egy ledszalagokból álló objekt időalapú vezérlését, melynél a fény geometriája, erőssége, színe programozható, valamint hanggal irányítható.

Részvevők száma: 10fő

Itt nézhetsz utána:

https://vimeo.com/94982981
http://www.vezerapp.hu/
https://attaray.wordpress.com/portfolio/the-v/

3. Animációs workshop

Vezeti: Gyulai Panni

Szeretnél életet lehelni a rajzaidba? Szeretnél kisfilmet forgatni, de nem tudod, hogy kezdj hozzá?

animáció animáció

Ha érdekel az animáció, a rajzfilm, a történetmesélés, szeretnél a témáról többet megtudni, gyere el animációs workshopunkra, ahol stop motion technikával játékos hangulatban mutatjuk meg neked az alapjait ennek a világnak, olyan ismereteket adva, amikkel utána otthon is bátran kísérletezhetsz!

Részvevők száma: 10fő

Itt nézhetsz utána:

https://vimeo.com/115245269
https://vimeo.com/133092739

GYIK

... azaz gyakran ismételt kérdések.

1. Mit nyerhetek ezen a versenyen?

Értékes számítástechnikai eszközöket és szolgáltatásokat nyerhetsz, a pályamunkád pedig nyilvánosan bemutatásra kerülhet a verseny díjkiosztója napján nyíló kiállításon.

2. Közeledik a 19. születésnapom. Ugye még indulhatok?

Ha a 19. születésnapod 2015. december 31-e után van, pályázhatsz.

3. Benne lehet a csapatban a húsz éves bátyám?

Nem. A csapat egyik tagja sem lehet tizenkilenc évesnél idősebb.

4. Van nevezési díj?

Nincs.

5. Beküldhetek több pályázatot is?

Igen.

6. Két csapatban is szeretnék indulni a versenyen. Lehet?

Igen.

7. Milyen típusú munkát adhatok be?

Idén is olyan egyéni ötleteket várunk, amelyek számítógéppel, számítógéphez, számítógépből, számítógépre vagy számítógépnek készültek. Szabad a fogás!
Egy a lényeg: pályamunkád legyen kreatív, szokatlan és újító.

8. Hogyan hasonlítja össze a zsűri a teljesen különböző munkákat?

A zsűri nem a professzionális alkalmazásokat keresi, hanem inkább az érdekes, szokatlan és újító megoldásokat, amely megmutatkozhat bármely területen, legyen az szoftver, zene vagy játék. A fő szempont nem annyira a számítógépes tudás, inkább az egyéni, eredeti ötletek. Épp ezért a zsűri szem előtt tartja az életkorodat is.

9. Kik bírálják el a beadott munkákat?

A beadott pályaműveket informatikai szakemberekből, pedagógusokból, művészekből és korábbi versenyzőkből álló zsűri értékeli.

10. Ha nem szokványos programmal dolgoztam, el kell küldenem magát a programot is, amivel a fájlokat készítettem?

Nem feltétlenül, elég, ha a mellékelt leírásban pontosan meghatározod, milyen operációs rendszeren, mely program melyik verziójával készítetted a pályamunkádat.

11. Ha programmal indulok, free unitokat, DLL-eket ugye használhatok?

Igen, természetesen.

12. Beadhatok már létező játékhoz saját kezűleg készített, egyéni pályát is?

Persze. A pályázat mellé beadandó pályázati nevezési lapon írd le pontosan, hogy melyik játék melyik verziójához, mivel készítetted a pályát.

13. Melyik típusba kell besorolnom pályaművemet, ha az php és html lapokon keresztül megy, de tulajdonképpen játék?

Legyen web.

14. Saját fejlesztésű portállal szeretnék pályázni, aminek nyilván elég csak a linkjét beküldeni. Honnan tudja a zsűri, hogy a leadási határidő után nem javítok-e valamit az oldalon?

A zsűri a leadási határidő után többször is végignézni a pályaműveket, ezért a legjobb, ha mindvégig a lehető legjobb formában tartod portálodat.

15. Biztos, hogy nem kerül olyan pályamű a versenybe, amit nem is a pályázó, hanem mondjuk a programozó apuka készített?

Ha a zsűriben kétségek merülnek fel erre vonatkozólag, személyes beszélgetésre hívhatja a készítőket, s ebből egészen biztosan kiderül, önálló munkáról van-e szó.

16. Hogyan kell eljuttatni a kész munkát?

Ha teheted, töltsd fel pályaművedet a verseny honlapjára, de ha ez technikai okokból nem megoldható, az adathordozót vagy a csomagot postai úton is eljuttathatod hozzánk.
Címünk:
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
1022 Budapest, Szpáhi utca 20.
A küldeményre írd rá: „<19 Szabadfogású Számítógép verseny"

17. Én egy robotot küldenék, de szeretném a verseny után továbbfejleszteni. Hogyan és mikor kapom vissza alkotásomat?

A versenyre beküldött hardvereket a díjazott pályaműveket bemutató kiállítás után, december 13-tól küldjük vissza.

18. A díjazottaknak jár felvételi mentesség valamelyik oktatási intézménybe?

Sajnos nem, hiszen ez nem tanulmányi verseny.

19. Hogyan kell nevezni a versenyre?

Az érvényes nevezéshez határidőig le kell adnod nevezési lapodat és pályaművedet. Alkotásodat legkönnyebben úgy juttathatod el hozzánk, ha regisztrálsz weboldalunkon, az ott található online jelentkezési felület kitöltése után pedig feltöltöd pályaművedet.

Jelentkezésedet a kitöltött online nevezési lap kinyomtatásával, aláírásával és postára adásával kell megerősítened! Ha pályamunkád – mérete vagy jellege miatt – nem alkalmas a netes feltöltésre, jelezd ezt online nevezésedben, és alkotásodat postai úton, lehetőleg regisztrált (ajánlott) küldeményként az aláírt jelentkezési lappal együtt küldd el címünkre:
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
1022 Budapest, Szpáhi utca 20.
A küldeményre írd rá: „<19 Szabadfogású Számítógép Verseny"

20. Meddig lehet beküldeni a pályázatokat?

A postázott nevezési lap postai pecsétjén a legvégső időpont 2015. október 26., hétfő éjfél lehet.

21. Idén is lesz póló?

Igen, minden érvényes és értékelhető pályaművet beküldő Szabadfogású Számítógép Versenyes pólót kap ajándékba. Ezért kell a nevezési lapon megadnod a pólóméretedet. Több pályamunka esetén is csak 1 pólót kaphatsz.

22. Csak magyar nyelvű programokat, weblapokat lehet beadni?

Nem.

23. Milyen műveket „szeret" a zsűri?

A zsűri szereti az összes beadott művet, de sajnos egy versenyen mindenkit nem díjazhat. Azokat a pályaműveket értékeli nagyra, amelyek kreativitásról és újszerű látásmódról tanúskodnak, amelyek talán e verseny nélkül is elkészültek volna, mert pont ilyet mások így még nem csináltak, vagyis látszik, hogy a pályázók szívesen dolgoztak rajta. A pályaművek értékelésénél és díjazásánál a zsűri természetesen figyelembe veszi a nevezők életkorát is.

24. Milyen műveket „nem szeret" a zsűri?

A zsűri nem kíváncsi a profi módon elkészített, csillogó-villogó, de igazából tartalom nélküli és ötlettelen pályaművekre. Nem az eddig elsajátított felhasználói ismeretek iskolás alkalmazása érdekli, vagy valamely ismert megoldás utánzása, hanem az újító gondolat és a hasznos tartalom.

Kérdés esetén keressetek minket! verseny@c3.hu

RÓLUNK ÍRTÁK

Insider blog
Indul a Szabadfogású Számítógép verseny

Építészfórum
Szabadfogású Számítógép verseny díjátadás és kiállítás

szeretlekmagyarorszag.hu
A Vasember is beájulna a magyar robotkesztyűtől

TV2:
A Vasember hatására készült a szenzációs robotkéz

blikk.hu:
Robotkezet csinált a diák - videó!

itcafe.hu:
Hardver- és játékkészítők az idei
<19 Szabadfogású Számítógép verseny legjobbjai

origo.hu
Kísérletezni még szabad – a Szabadfogású Számítógépről

Duna TV – „Novum”

A Novum című innováció, tudomány és technológiai magazinműsor beszámolója a Duna TV-ben az idei pályázatról (18:16-tól)

MTV – „Ma reggel”

<19 Szabadfogású Számítógép verseny és Rebot robotok az MTV Ma reggel című műsorában

hirado.hu
Szabadfogású számítógép bajnokság

origo.hu
Játék helyett kódoljon a gyerek!

vs.hu:
Kisebb mint tizenkilenc: startup verseny tiniknek

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala:
Interjú Hegyesi Donát Sándorral, a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyének különdíjasával, a Pókerező robot fejlesztőjével

vs.hu:
Kisbolygót neveztek el a 19 éves magyar feltalálóról

„A határokon belül maradni egy művésznek érdektelen. Mindig ezeket kell feszegetni.”
Seres Szilvia beszélgetése Fernezelyi Márton, informatikus és médiaművésszel

bama.hu:
Aki számítógéppel gyárt rajzfilmeket

Magyar Narancs:
Emelt szintű barkácsolás

netpositive.hu:
Begolyózó – díjnyertes játék Blenderrel

Filmvilág:
Szabadfogású számítógép, „Kő, papír, olló” robotokkal

PC World:
Szabadfogású Számítógép verseny

Revizor online:
Szabadkézi számítógépezés

Nyugat.hu
Szombathelyi díjazottja is van a szabadfogású számítógépversenynek

La Femme:
Játéktól robotig és vissza

Transindex:
Dombi Botond és Szabolcs, ifjú animátorok

TÁMOGATÓK

pályázatok.org

Új Budapest Galéria

Nemzetközi partnerek:

Szervező: